Ketten Együtt Nap
2015, 2016, 2017 után 2018-ban is!

400
résztvevő,
a legjobb előadók
,
felejthetetlen előadások,
egész napos rendezvény a Lurdy-ban.

Hálásak vagyunk, hogy szervezőként részesei lehetünk!


A házasság ünnepe
 A párkapcsolati kommunikációtól a konfliktuskezelésen át az intimitásig 

előadók, fellépők:
 Pál Feri, Dr. Mihalec Gábor, Lackfi János, Süveges Gergő, Dr. Mészáros Ádám, Szerekován János

Köszönjük a résztvevőknek, az előadóknak és a szervezőknek!

 Gabor03

 dm02

 Hunnep02

Vege04

 ATeam

Köszönjük a 20 tagú szervező csapatnak ezt a nagyszerű rendezvényt! 


Nem volt kihivásoktól mentes, a rendezvény, hiszen Pál Feri épp aznap történt balesete miatt le kellett mondania a programot - szó szerint az utolsó pillanatban. Hála Istennek nem történt sérülés, a szervezők a helyükön voltak, fennakadás nélkül folytatodott a rendezvény az eredetileg későbbre tervezett Lackfi János előadásával, és Gábor bravúros beugrásával mégsem volt hiányérzetünk a végére. A végén Szerekován János és Győry-Zelencsuk Tímea felejthetlen zenei produkciói tették fel a koronát a napra.

Több fotó a rendezvényről itt
 

2015. február 1.

Mi a boldog párkapcsolat titka?
 Előadások, beszélgetések párkapcsolatról

előadók:
Pál Feri, Dr. Mihalec Gábor, Tapolyai Emőke, Dr. Mészáros Ádám

 ken01

ken02
KenCsapat1
Köszönjük a 20 tagú szervező csapatnak ezt a nagyszerű rendezvényt!

 


A Ketten Együtt Napon a legjobb szakértők osztják meg tapasztalataikat, tudásukat a párkapcsolat működtetéséről. Mindezt nem elvont, elméleti síkon, hanem olyan gyakorlatiasan, hogy azt azonnal átültethesd a saját életedbe.

A program tudatos kapcsolatépítőknek, pároknak és egyedülállóknak is szól.

Mi a boldog párkapcsolat titka?
Mindenki boldog párkapcsolatban szeretne élni, mégis csak nagyon kevesen tudják kimondani, hogy a kapcsolatuk igazán jól működik.
Mi a beteljesült, boldog kapcsolat titka? A szerencse? A jó választás? A kémia? 
Bizonyára mindegyiknek van szerepe, de egyik sem annyira fontos, mint a tudatosság.

 

Kinek szól a rendezvény?
A program pároknak és egyedülállóknak egyaránt szól! Pároknak azért, hogy még jobbá tegyék a jelenlegi kapcsolatukat, egyedülállóknak azért, hogy tudatosan és felkészülten lépjenek leendő kapcsolatukba és a legjobbat hozzák ki abból.